Jótékonysági est Nyírbátorban

A Nyírbátori LC, a Down-szindrómával élők Világnapja (március 21.) alkalmából tervezett Jótékonysági estjét április 11-re sikerült úgy megszervezni, hogy a műsor első felére meghívott, fogyatékossággal élő szereplők mindnyájan fel tudjanak lépni.
Így valójában a Down-szindrómával élő és autista fellépők voltak többségben, de Daku Tünde látássérült kétszer is színpadra lépett.
Több évtizede támogatott bentlakásos intézményünkből, Kislétáról a zenekar is – bár megfogyatkozott létszámmal működik, -, de örömmel léptek fel.
A nappali ellátást végző intézményből, a helyi Fagyöngyből, egy verssel álltak a közönség elé.
A Kisvárdáról érkező Megoldás Kht ból, mint nappali ellátást végző intézményből egy „buszon történő” kis jelenetet adtak elő, valamint két Down szindrómával élő ellátott táncot lejtett a színpadon, melyet végig tapsolt a közönség.
A legnagyobb létszámú fellépők szintén a helyi egységes gyógypedagógiai módszertani intézményből érkeztek 18-an a felkészítő pedagógusukkal, Moldvai táncokat mutattak be nagy sikerrel.
Rövid szünet után „igazi „színészek, Buzogány Béla Színházának művészei vették birtokukba a színpadot és szórakoztatták a Jótékonykodó résztvevőket.
Bevételünkből a fellépő fogyatékos szereplőket és intézményeiket, valamint otthonukban, szüleikkel és fogyatékossággal élő egyéneket támogatunk.
Hír kategóriák
Lions szövetség hírei
Zónatalálkozó Sopronban2026. március 26. 21:00 Készülünk a Békeposzter pályázat díjátadó ünnepségére
2026. március 23. 17:00 Meghívó a lillafüredi Konvencióra
2026. március 15. 15:00
Club híreink
Jótékonysági est Nyírbátorban2025. április 22. 13:00 A Nyírbátori LC lapcsánkasütése
2024. október 28. 22:00 Szomorú a Nyírbátori Lions Club
2024. október 14. 12:00
Lions szövetség eseményei
Club események
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
Nyírbátor Lions ClubAdószámunk:
Számlaszám:
cím: 0 ,
Hogyan lehet Lions Club tag?
A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.